A Füstölő Története

A keresztények Kr.U.5.sz.-tól égetnek füstölőket, de igazán a 14. századtól terjedt el ezek használata a temetéseken, körmeneteken. Korábban a bálványimádás eszközeként kezelték, ezért nem engedték annak elterjedését. A tibeti buddhisták a jó szellemek megidézésére használják, a kínaiak pedig megtisztulási szertartásokon, körmeneteken, mágikus rituálékon. A hinduk otthonaikban és a templomokban égetik a füstölőket már ősidőktől kezdve. Elsősorban illatos fafajtákat, szantálfát, szárazvirágokat, gyógynövényeket égettek. Az iszlámok főként szenteknek áldozták, és esküvőkön, temetéseken használták. Tömjén elégetésével űzték el a rossz szellemeket az indiai muzulmánok. Az egyiptomiak a vallásos, mágikus szertartások során, és naponta háromszor füstölőáldozatot mutattak Rá a napisten tiszteletére, melyet már az egyiptomi Halottas Könyvbe bejegyeztek. 

Több régi írás említi meg a füstölőket, mint érzelmek és gondolatok tisztítóját, kínai filozófusok a testi energia megerősítőjeként, a gondolatokat nyugalommal, békével feltöltő elegyként tisztelték. A Korán szerint az illat „… a szellemet felébresztő táplálék”.

A hagyományok szerint a füstölőket virágolajokból, fűszerekből, gyógynövényekből keverik és ún. "mártásos" technikával készítik, többnyire az egyes műhelyek titkosan kezelt receptjei szerint. Az aromaterápia a legelterjedtebb eszközei a füstölők. Ma Dél-India a füstölőgyártás egyik központja, ahol rengeteg ében-, teak- és szantálfa nő. Ezeket felhasználják a füstölők előállításához, akárcsak az aloét és a kámforfát, a szerecsendió levelet, a pézsmát, sáfrányt, mirhát és más fűszereket.  Az ilyen füstölők illata a szobákban kellemes légkört varázsol, a bútorokból és függönyökből kiviszi a dohszagot és a cigarettafüstöt. Egyes fajták elriasztják a szúnyogokat és legyeket, míg mások a szexuális együttléthez biztosítanak intim légkört, s megint mások pedig a szellemi elmélyülést segítik elő, segítik az összpontosítást, megnyugtatják az idegeket, erősítik a tudatalatti érzékenységét.